Hajdú-Bihar megye

Nyomtatás

Új buszmegálló épül a Böszörményi úton

Itt hamarosan a villamosról közvetlenül át lehet az autóbuszokra

Jó hírünk van! Elkezdték építeni a Böszörményi úton a villamosmegálló melletti új buszmegállót és az ehhez kapcsolódó gyalogátkelőhelyet.

Sokadik baleset a 2-es villamos vonalán. Figyelje a menetrendet!

Kerékpárost ütött el a villamos.

Ma késő délután villamos ütött el egy kerékpárost a Békessy Béla utcán nem messze a Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumtól. A kerékpárost a mentők vitték el, valószínű súlyos sérüléseket szenvedett. A villamosnak a szélvédője repedt be.

Sajnos a balesetek előfordulnak, azonban az ilyen rendkívüli helyzetekben rettentően komoly kihívást jelent a DKV-nak, hogy kellően tájékoztassa az utasokat és a helyzethez képest a legjobbat hozza ki. Kezdetben komoly tanácstalanság volt, mert volt, hogy a DAB-székháznál, volt hogy a Károlyi Mihály utcánál szállították át az utasokat az egyik villamosról a másikra. Mindeközben a villamoson az utasok semmit nem tudtak. A villamoson lévő monitorokon csak azt látjuk, hogy 130 éves a DKV, a megállóhelyi kijelzőkön pedig vagy az volt kiírva, hogy kevesebb mint egy percen (<1) belül érkezik a villamos, vagy az, hogy "Figyelje a menetrendet!".

Ismét Nosztalgia busz a Múzeumok Éjszakáján

Ismét Nosztalgia busz a Múzeumok Éjszakáján

Eltelt egy év és ismét Múzeumok Éjszakája. Mi pedig ismét hozzájárulunk ahhoz, hogy a kaland hazáig tartson ezért a tavalyi sikerre való tekintettel idén is indítunk éjszakai nosztalgia járatokat. Már 19:00-tól meg lehet tekinteni a Hajdú Volán Zrt. Ikarus 311 típusú autóbuszát a MODEM melletti parkolóban. Amennyivel hamarabb kezdünk, majdnem annyival tovább is tart a program, most eggyel több járat indul, 1:30-kor lesz harmadik kör is. Ezúton is köszönjük a Déri Múzeum, a Debreceni Református Kollégium Múzeuma és MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ közreműködését, hogy idén bővített rendezvénnyel jelentkezhetünk.

Az útvonal változatlan. A járatok 23:30-kor, 0:30-kor és 1:30-kor indulnak a Kölcsey Központ (Bethlen utca) buszmegállóból. Utunk során érintjük a Vénkertet, az Újkertet és az Egyetemet, majd visszatérünk a Bethlen utcára, ahol az autóbusz rendre 23:50, 0:50 és 1:50-kor indul tovább a Tócóskert és Tócóvölgy felé. 

20:30-21:00 között "Mese az Ikarusról" címmel  Borsos Martin tart képekkel illusztrált előadást a magyar autóbuszgyártás történetéről és legendáiról. Az előadás az autóbuszban lesz ezért  maximum 30 fő részvételét tudjuk biztosítani. Az előadás megtekintése ingyenes.

Aki a Múzeumok Éjszakájára belépőjegyet vált és érvényes karszalaggal rendelkezik, díjmentesen utazhat. Aki nem rendelkezik múzeumi belépővel, részvételi díj ellenében az velünk utazhat.

Programunkkal ismét szeretnénk egy új, közlekedési témájú színfoltot vinni a debreceni Múzeumok Éjszakájába, és javítani a látogatók éjszakai hazajutási lehetőségein. Eközben mindenki egy új élménnyel gazdagodhat. Minden érdeklődőt szertetettel várunk!

Ez nem a halál 50 órája! - Közösségi szolgálat és önkéntesség nálunk.

Ez nem a halál 50 órája!

Egy új rendelkezés értelmében az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele, hogy teljesítened kell ötven óra közösségi szolgálatot. Ez nem a halál ötven órája, hiszen ezt a közösségi szolgálatot nálunk is eltöltheted. Egyesületünk bejelentett fogadó szervezet, ennek megfelelően tudunk fogadni szellemi és különféle könnyű fizikai munkára, mint önkéntes, amennyiben (részben vagy egészben) nálunk szeretnéd eltölteni az 50 órás közösségi szolgálatot. Ha felkeltettük az érdeklődésed akkor olvass tovább, hogy kiket, mikor és milyen feladatra várunk önkéntesnek. Ezt követően pedig jelezheted náluk részvételi szándékodat, illetve ha kérdésed van az egyes önkéntes feladatokkal kapcsolatban bármelyik elérhetőségeinken kereshetsz bennünket.

DKV Zrt. beszámolója. Ahogyan még sosem láttuk.

Figyelünk!

Hamarosan érkezik a nyár, ami azt jelenti a cégek számára, hogy el kell készíteniük az éves beszámolójukat. Nincs ez másként a DKV Zrt. háza táján sem, ahol a korábbiakkal ellentétben, excel táblázatok és varázsgrafikonok helyett egy szokatlanul részletes szöveges beszámolót készítettek a csütörtöki Közgyűlésre. Kifejezetten az önkormányzati képviselők részére készült, ennek ellenére extrém sok csemegét tartalmaz. Közlekedésbarátok számára érdekes és hasznos járműállománnyal kapcsolatos információk is vannak: tételesen fel van sorolva a kocsik éves futása km óra állással. 

Előre szólunk, hogy bizonyos részek ugyanakkor nehezen emészthetőek. A szakmai és idegen szavakkal tűzdelt megfogalmazások miatt komoly kihívás értelmezni egyes mondatokat a témában kevésbé jártas olvasók számára. 

Ezért most készítettünk egy rövidebb és egy hosszabb elemzést a beszámolóról. Ha valakinek nincs türelme részletes elemzéseket olvasni, akkor az alábbi két mondatban  összefoglaljuk a beszámoló lényegét:

  1. "Minden a legnagyobb rendben van!"
  2. "Ami nincs rendben, azt kezeljük, tehát a 1.) pontban foglaltak érvényesek."

Aki pedig további kulisszatitkokra kíváncsi olvassa tovább a hosszabb elemzést.

Kettévágva - Nyílt levél a villamosok közlekedésének korlátozásáról a Kossuth téri rendezvények miatt

Kettévágva - Nyílt levél a villamosok közlekedésének korlátozásáról a Kossuth téri rendezvények miatt

Az elmúlt években a közösségi közlekedést használók számára hátrányos gyakorlattá vált, hogy a Kossuth téren tartandó rendezvények miatt a villamosok forgalmát korlátozzák. Sajnos így történt az elmúlt hétvégén is.

Természetesen örülünk, hogy a Kossuth téren tartandó különféle rendezvények színesítik a város életét és nem utolsó sorban a villamosok is kiválóan ki tudják az eseményekhez kapcsolódó utazási igényeket szolgálni. Azonban a rendezvények miatt a villamosok útvonala kettévágásra kerül. A kieső szakaszon nincsen még villamospótló autóbusszal sem biztosítva a tovább utazás lehetősége, hanem a lezárt útvonalon az utasoknak gyalogosan, kell megtenniük az utat. A korlátozásról történő értesítés is rendszerint későn, a rendezvény előtt 1-2 nappal kerül nyilvánosságra. Több esetben a megállóhelyi utastájékoztatás sem utal a rendkívüli helyzetre, ezért az utasokat váratlanul éri. A főtéren átutazó utasok számára ez a megoldás kifejezetten hátrányos, hiszen más járatokat, vonatokat késhetnek le a megnövekedett utazási idő miatt.

Az utasok azért váltanak jegyet, bérletet, hogy utazásuk idejét lerövidítsék. Egy ilyen korlátozás az átszállás okozta időveszteség miatt azonban értelmetlenné teszi a közösségi közlekedés használatát. Gyalogosan jegy és bérlet váltása nélkül is lehet közlekedni.

Az én megállóm!

Szeretnétek ilyen egyedi megállót?

“Az én megállóm!” Ezzel a címmel indítjuk el a megállóhelyek egyedi módon történő megszépítését célzó programunkat. Ehhez várjuk olyan szervezeteket (cégek, intézmények, civil szervezetek, stb.) és magánszemélyeket jelentkezését, akik vállalják, hogy örökbefogadnak egy vagy több autóbusz vagy vasúti megállóhelyet. A megállóhelyeket fenntartó szervek készítenek egy listát, hogy mely helyszínek közül lehet választani, azonban, ha van olyan megállóhely, amelyet szívesebben elvállalnának, akkor ezt természetesen a fenntartó hozzájárulásától függően figyelembe vesszük.

A program során az örökbefogadók kiválaszthatnak egy vagy több megállóhelyet, amelyet önkéntes munkával a gondozzák és tisztán tartják húsz hónapon át meghatározott rendszerességgel. A munkákhoz szűkséges tárgyi feltételeket (anyagok, védőruházat és bonyolultabb szerelési munkák munkák) egyesületünk biztosítja pályázati forrásból.

Az elvégzendő feladatok között a megállóhely műszaki állapotától függően szerepelhet parkosítás, virágok ültetése, graffiti mentesítés, a tartozékok hiányzó elemeinek a pótlása, egyedi módon történő felújítása. Például az esőbeálló, váró egyedi festése, egyedi különleges padok kialakítása. Természetesen az egyedi kialakítás megtervezése az örökbefogadó szervezet igényeinek figyelembe vételével történik.

Kérjük, hogy legkésőbb 2014. május 30-ig töltsék ki a lenti online kérdőívünket, hogy részt kívánnak-e venni a programunk megvalósításában, mint együttműködő szervezet. Ha igen, kérjük tudassák velünk, hogy a lehetőségeiket figyelembe véve hány fővel és milyen gyakran tudnak szerepet vállalni a feladatok megvalósításában.

Kérjük, hogy jelezzék azt is, hogy rendelkeznek-e olyan hasznosítható eszközökkel (pl. pad, hulladékgyűjtő edény stb.) szolgáltatással, amelyet a programban fel tudunk használni és díjmentesen rendelkezésünkre tudják bocsátani. Amennyiben az egyedi kialakítással kapcsolatban speciális kívánságuk vagy ötletünk van, kérjük tudassák velünk, hogy pályázatunkba ezt bele tudjuk tervezni. Amennyiben további kérdésük van egyesületünk elérhetőségein várjuk kérdéseiket.

Nagyerdei Stadion elérhetősége közösségi közlekedéssel

Nagyerdei Stadion elérhetősége közösségi közlekedéssel

Nagyon fontos a Nagyerdei Stadion rendezvényeire látogatók előzetes tájékoztatása a stadion megközelíthetőségéről, mivel ilyenkor lényegesen több az olyan utas, akik sem a menetrendet, sem a vonalhálózatot nem ismerik beható módon. Ezzel a vonalhálózati térképpel szeretnénk hozzájárulni a Nagyerdei Stadion látogatóinak tájékozódásához. Lent a nagy felbontású rajz is letölthető.

A Holdig háromszor - Elment az utolsó Bengáli

A Holdig háromszor - Elment az utolsó Bengáli

Sárga és zörög. Debrecenben, több generáció is felnőtt úgy, a villamosról ez a két szó jut az eszébe. Ma azonban elment az utolsó menetrend szerinti forgalomban közlekedő FVV "Bengáli" villamos. Ezeket a villamosokat gyakran "házi csuklós"-ként is emlegetik, mivel a közlekedési vállalatok jellemzően saját maguknak gyártották.

Villamosperon átépítés

Átépül a peron

Most volt a harmadik hétvége, hogy az 1-es villamos vonalán villamospótló autóbuszok közlekednek. Ennek oka, hogy átépítik a peronokat, hogy az új CAF villamosokat is tudjanak utasforgalomban közlekedni. Az, hogy mikortól nem járnak menetrend szerint a régi sárga "zörgős" FVV  villamosok nem tudjuk, azonban hamarosan készülhetünk arra, hogy nézni kell a kijelzőt is, hogy 1-es vagy 2-es villamos érkezik-e.

Tartalom átvétel

Belépés