Éjszakai közösségi közlekedés bevezetésének lehetősége Debrecen Megyei Jogú Városban

Nyomtatás

Debrecen éjszakai Autóbusz-közlekedése

Korunk modern gondolkodású és működésű városainak fontos igénye az éjszakai közösségi közlekedés lehetőségének biztosítása a taxis szolgáltatás(ok) kiegészítéseként. Ez igen komoly befolyással lehet az éjszakai szórakozási szokásokra, időbeni kiterjedésükre. Egy Debrecen fajsúlyú városnak pedig mind méreténél mind pedig jelentőségénél fogva feltétlenül feladata ezen közlekedési lehetőség minden szempontból optimális biztosítása. A hatékony rendszer megfelelő tervezéséhez viszont pontosan meg kell határozni a célcsoportokat, az utazási igényeket és úticélokat valamint a célszerű üzemméretet. Minden tervezés alapja a fogyasztói szempontok szem előtt tartása

Közösségi közlekedési rendszerünkkel szemben támasztott fokozott igény annak napszaktól független elérhetősége az általánosan meghatározott igénybevételi feltételek (!) szerint. Ez a szempont azért kiemelkedő, mert a szolgáltatás mind versenyképességi mind pedig kényelmi szempontból így áll legközelebb a megcélzott célcsoporthoz. Szolgáltatói oldalról ezért ezt a szolgáltatást is a közösségi közlekedési rendszer részeként kell kezelni, nem külön egységként! Az éjszakai közlekedés biztosítása közvetve kihathat a nappali járatok kihasználtsági mutatóira is, hiszen a szolgáltatás időbeni lefedettségének növelése nagyban hozzásegít annak általános pozitív megítéléséhez. (Emelkedő bérletvásárlási hajlandóság.)

Debrecenben az éjszakai közlekedés legfőbb feladatkörébe a szórakozóhelyekkel összefüggő utazási igények kielégítése tartozik, valamint létezik egy ennél kisebb ám kielégítendő igény, melyet a városunkba későn érkező illetve városunkból korán induló vonatok utasai generálnak. Ez a két célcsoport a szélső időpontokban (vonatközlekedés) kiválóan összevonható, így a szolgáltatás nagyságrendileg már csak az első célcsoport igényeivel kell, hogy foglalkozzon. Egyéb utazási igények várhatóan olyan kis mértékben mutatkoznak, hogy külön alkalmazkodásra ezek esetében nincs szükség.

A csatolt fájlok áttanulmányozásával részleteiben is megismerheti Debrecen éjszakai közösségi közlekedési hálózatára tett javaslatunkat.

CsatolmányMéret
Éjszakai közösségi közlekedés bevezetésének lehetősége Debrecen Megyei Jogú Városban1.3 MB
1. melléklet: Járműforduló és átszállási kapcsolatok76.39 KB
2. melléklet: Költségszámítás50.01 KB
Indulási időket tartalmazó, összehajtható hálózattérkép548.64 KB

Első és utolsó vonat

Jó ötlet az éjszakai buszközlekedés! Nagyon régi hiányt pótolnának vele, ha beindulna.

Az első és utolsó vonatok elérhetőségét a nappali üzemidő meghosszabbításával is meg lehetne oldani. Például Szegeden az 1-es villamos első és utolsó kocsija úgy indul, hogy ez a kapcsolat biztosított legyen. Sőt az SZKT elment odáig, hogy amikor változik a vasúti menetrend (pl.: pályaépítés miatt), akkor hozzáigazítják a villamost is, ha érinti az említett járatot a változás. Követendő példa lenne!