vasút

Nyomtatás

Központi forgalomirányítás testközelből (KÖFI)

KÖFI irányító terem

Az Európai Mobilitási Hét alkalmából a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület kérésére, a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzemeletetési Főigazgatóság Debreceni Területi Igazgatósága jóvoltából az érdeklődők megtekinthették azt a helyet Debrecenben a MÁV Igazgatóság épületében, ahonnan a városunktól több mint 50 kilométerre északra található (egy vágányú, villamosított) Mezőzombor-Nyíregyháza vasútvonal forgalmát irányítja egy személy.

A Budapest-Nyugati és Budapest-Keleti között közlekedő kör InterCity vonatok sokak számára nem ismeretlenek. Ha a Mezőzombor-Nyíregyháza vasútvonalon nem lenne központi forgalomirányítás, talán nem is lenne lehetséges, hogy ezek a keleti országrészt ellátó vonatok komoly késés nélkül közlekedjenek. A vonal ugyanis egyvágányú, ami azt jelenti, hogy két állomás között egyszerre csak az egyik irányban közlekedhetnek a vonatok. Az ellenkező irányból érkező vonatnak addig az állomáson várakoznia kell. Emiatt a legapróbb menetrendi eltérés is nagy késésekhez vezethet. Ezért nagyon fontos, hogy a legkisebb zavar esetén a vonalszakaszon közlekedő vonatok közlekedésébe gyorsan és hatékonyan be lehessen avatkozni. Ezt pedig csak úgy lehet, ha egy központból a teljes vonal forgalmát, egy személy átlátja és az információk birtokában úgy irányítja a vonatok közlekedését, hogy azok a legkevesebb késéssel tudjanak leközlekedni. A központi forgalomirányítás másik nagy előnye, hogy így maximálisan ki lehet használni a vasúti pálya kapacitását.

Üzemlátogatás a MÁV forgalomirányításnál Debrecenben

Üzemlátogatás a MÁV forgalomirányításnál Debrecenben

Amikor a vonatokról esik szó, akkor sajnos mostanság sokaknak a “késés” a második szó, ami eszükbe jut. Ha nem is vigasztaló, de most megismerhetitek a másik oldalt is, hogy hogyan történik a valóságban a vonatforgalom irányítása. Mikor és kitől függ, hogy egy vonat mehet vagy nem mehet és ehhez milyen technikai eszközöket használnak?

A Mobilitási Hét alkalmából lehetőséget biztosítunk egy üzemlátogatásra a MÁV Pályavasúti Üzemeletetés Debreceni Területi Igazgatóság forgalomirányításáért felelős szerveinél (Debrecen, Piac utca 18. és Debrecen vasútállomáson), ahol a vonatok forgalmának irányításába nyerhettek betekintést testközelből.

Akik velünk tartanak 2014. szeptember 18-án (csütörtökön) 16 órától, megismerhetik a vasúti forgalomirányítás speciális szakszavait: Megtudhatjátok, hogy a “helytelenbe közlekedő” vonat nem eltévedt, a “páratlan” vonatok nem társat keresnek és a “rendes” vonat sem arról kapta a nevét, mert barátságos. További részletek kattintás után.

Villamospótló kerékpártúra Hajdúböszörménytől Debrecenig

A túra útvonala

Egyesületünk ismét kerékpártúrát szervez 2014. május 1-én. Ezúttal Hajdúböszörményből Debrecenig. Túránk célja, hogy Ön részletesen is megismerhesse az Európa szerte széles körben alkalmazott elővárosi villamost, a "TramTrain" rendszert. Régiónk kiváló adottságokkal rendelkezik a települések központjait összekötő, átszállásmentes kapcsolatot biztosító elővárosi villamosvonal terén. A rendszer lényege, hogy a villamos nem csak a városban közlekedik, hanem átmegy a szomszédos településekre is. Az erre alkalmas villamosok városon kívül a vonatok által is használt vágányokon közlekednek, majd egy másik városban villamosként  bejárják annak a belvárosát is. Ezáltal gyorsan, kényelmesen és átszállás nélkül utazhatunk egyik városból a másikba. Amennyiben felkeltettük érdeklődését az alábbi címeken jelentkezhet: 

A túrán bárki részt vehet, aki jelentkezik a derke@derke.hu e-mail címen vagy kitölti a regisztrációs űrlapot.

Amikor a kicsik összegyűlnek

Amikor a kicsik összegyűlnek

Hétvégén tartotta a Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület (HEXVAVE) tavaszi modellkiállítását Józsán. Az elmúlt évekhez hasonlóan egyesületünk is részt vett az eseményen egy standdal. Újdonságként két fórumot is tartottunk, hogy jobban megismerhessük az emberek utazási szokásait.

Április 6. - kis lépések, de előre

Április 6. - kis lépések, de előre

Április 6-án lép életbe a MÁV-START közforgalmú menetrendjének 1. sz. módosítása. Apróbb változások Debrecen környékén is lesznek.

A Debrecen - Nagykereki vonalon megváltozik három vonat csatlakozásra várása

Mint ismeretes decemberben jelentősen megnőtt a Nagykerekibe induló vonatok száma. Ennek következménye, hogy az egyvágányú vasútvonal menetrendje zavarérzékenyebbé vált. Magyarul, ha egy vonat Debrecenből késve indul, akkor késést okoz a Debrecen felé tartó vonatnak is, ugyanis csak Sárándon és Pocsaj-Esztáron tudják egymást "kikerülni". Adott esetben az utas azért kési le a Budapest felé tartó InterCityt, mert a szembejövő vonat várt Debrecenben egy másik késett vonatra. A vázolt szituáció miatt a vasúttársaság nem sokkal a decemberi menetrendváltás után az általános 10 perc várakozást a kereki vonal esetében 5 percre mérsékelte. Április 6-tól pedig három délutáni vonat esetében meg is szünteti.

Ezek a Debrecenből 13:05-kor (36724), 14:20-kor (36734) és a 16:20-kor (36726) induló személy vonatok. Vagyis ezek a járatok a tovbbiakban nem fognak várni egyik késett vonat átszálló utasaira sem. Akik késés miatt lemaradnának róla a következő Nagykereki felé induló járattal utazhatnak tovább.

Új vonat Tiszafüred és Debrecen között

Újdonság a menetrendben, hogy munkanapokon 8:30-kor többlet vonat indul Tiszafüredről Debrecenbe, amely csak Egyeken, Hortobágyon, Balmazújvároson és Tócóvölgyben áll meg.

Ezek a változások ugyan apróságok, de mégis gesztus értékűek az utasok felé. Több hasonló változásra lenne még szükség.

Vidéki összefogás a közösségi közlekedés fejlesztéséért

Vidéki összefogás a közösségi közlekedés fejlesztéséért

Hétfőn volt annak az Európai Uniós forrásból megvalósuló közösségi közlekedési fejlesztésnek a megnyitója Pocsajban, amely szinte az országban egyedül álló módon vidéki önkormányzatok összefogásval valósulhat meg. Ezen a napon írták alá az érintett polgármesterek a kivitelezőkkel a szükséges szerződéseket. Pocsaj vezetésével Esztár, Sáránd, Mikepércs, Létavértes, Hosszúpályi, Derecske, Hajdúbagos, Monostorpályi, Hencida, Kismarja, Nagykereki és Biharkeresztes pályázott egy több mint 500 millió forint összértékű komplex fejlesztési tervvel.

Újra vasúti forgalom a repülőtéren

Újra vasúti forgalom a repülőtéren

Tavaly már beszámoltunk róla, hogy a repülőtéren egy logisztikai központ építésébe kezdtek. Ehhez kapcsolódóan kezdeményezték a repülőtérre vezető, már nagyon régóta használaton kívüli, iparvágány forgalombahelyezését. Azóta az üzemeltető megkapta a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól a szükséges engedélyt, és lehetővé vált a kiszolgálás. Az elmúlt hetekben többször is járt tolató menet a repülőtéren, és egyik ilyen alkalomról készítettünk néhány képet.

Helyiek a közlekedésért - fórum Ohaton

Helyiek a közlekedésért - fórum Ohaton

Ma a Tisza-tó Vasútja Civil Társulás fórumot tartott Ohat-Pusztakócs állomáson a közösségi közlekedésről. A rendezvényen egyesületünkön kívül a Magyar Közlekedési Klub, a Tiszacsegei Vonatbarátok és több megyei képviselő és képviselőjelölt is részt vett.

Az új menetrend és ami mögötte van

Debrecen állomás átszállási rendszere

Mint azt tudjátok 2013. december 15-én menetrendváltás lesz a helyközi közlekedésben. A MÁV-START és a volánok járatai új menetrend szerint fognak közlekedni. Gyökeresen új dolgok jellemzően nem lesznek, azonban mégis lesz változás. Leszek jó, és rossz dolgok is az új menetrendben, és vannak olyanok is amelyek évek óta nem változnak, pedig már nagyon kellene.
Ezeket szeretnénk megvitatni veletek egy fórum keretében. Lehet hozni saját észrevételeket, javaslatokat, akár prezentáció formájában is. Szívesen vesszük, ha megosztjátok velünk tapasztalataitokat is.
Néhány ötlet vitaindítónak:
- busz-vasút közti párhuzamosságok: miért kell egymással konkuráló szolgáltatást nyújtani állami támogatással?
- busz és vonat menetrendjének összehangolása: miért nem csatlakoznak egymáshoz a volán és a MÁV járatai?
- tarifaközösségek: miért kell külön bérlet ugyanabban a viszonylatban a buszra és a vonatra?


Mindenkit szeretettel várunk!


Helyszín: Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola (Kis TK), 212-es terem, Bejárat csak a Vár utca / Nagypiac felől
Időpont:  2013. december 12. (csütörtök) 17:30

Elővárosi-villamospótló kerékpártúra

Elővárosi-villamospótló kerékpártúra

Egyesületünk kerékpártúrát szervez 2013. szeptember 21-én, Hajdúsámsontól Debrecenig. Túránk célja, hogy Ön részletesen is megismerhesse az Európa szerte széles körben alkalmazott elővárosi villamost, a "TramTrain" rendszert.

Tartalom átvétel

Belépés